Bemutatkozás
„Én látom, mi lesz, de a páciens tudja, mit szeretne- a közös érzésnek ott kell lennie!”
Dr. Seffer István Ph.D., HonDl, plasztikai sebész, főorvos a 1977-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, majd a Somogy Megyei Kórház I. sz. Sebészeti Osztályán helyezkedett el, 1981-ben tett általános sebészetből szakvizsgát, rá egy évre már egy speciális epeút-vizsgáló eljárást vezetett be, de az innováció határozza meg azóta is az életét. 1985-ben adjunktussá neveztek ki, 1987-ben tett plasztikai sebészetből szakvizsgát. Megszervezte Dél-Dunántúlon a plasztikai sebészeti szakellátást, majd megnyitotta Dunántúl első magánklinikáját. Úttörője és szenvedélyes harcosa az őssejt technológiának, 250 tudományos közleménye közül 35 orvosi biotechnológia témakörben, de nemzetközi előadásokat is tart rendszeresen. Nevéhez fűződik többek közt a green cell, a curer cell, és a scarless technológia kidolgozása. Hosszú ideig ő látta el a hazai plasztikai sebészet szakfelügyeletét.
„Nagypapám súlyos beteg volt, fájdalomcsillapítókon élt. Három éves lehettem, amikor azt mondtam: papa, én meggyógyítalak. Hat évesen kétoldali tüdőgyulladással kezeltek (kerültem kórházba), kritikus állapotban voltam és megmentettek. Mind-mind olyan jelek voltak, amelyek innentől tudatossá tették, hogy én gyógyítani akarok. Az emberi testet már 14 éves koromban kívülről-belülről ismertem, a gimnáziumban latin-kémia szakos voltam, biológia fakultációval, az orvosira maximális pontszámmal vettek fel. Már a harmadik évben benne voltam a Tudományos Diákkörben, több tudományos újításom volt, mert mindig innovációt akartam. Már az egyetemen érdekelt a plasztikai sebészet, megkaptam Zoltán professzor plasztikai sebészeti könyvét, ami a bibliám lett. A szülész-nőgyógyászaton voltam rezidens, de ott döntöttem el, hogy sebész akarok lenni. Megkérdeztem, hogy ki a legjobb a szakmában, Rozsos István professzort javasolták. Elmentem az osztályára és két év után leültetett: azt mondta, hogy az egyik legtehetségesebb tanítványa vagyok. Ez valami olyan lökést és elismerést adott, ami onnantól végigkísérte a pályámat. Emellett olyan sebészeti képzést kaptam, ami a szív- és agysebészeten kívül mindenben a legnagyobb szakmai felkészültséget adta.
Mindig holisztikus tudást akartam. Mindig összefüggéseiben figyeltem mindent. A Dunántúlon plasztikai sebészeti központot alapítottunk, 67 szakemberrel, 12 tudományos minősítéssel és több ezer tudományos közleménnyel zártunk 25 év után. Ha nemzetközi kongresszus volt, akkor 10-12 előadást biztosan a mi kollégáink tartották. Én harcoltam ki, hogy legyen emlőrekonstrukció a daganatos betegeknél, azóta ez már a protokoll része. Már akkor elkezdtem foglalkozni a biotechnológiával. Nagyon foglalkoztatott például a zsírpótlás, hogy az nem csak a volumenről szól, hanem minőséginek kell lennie, mert ott vannak a regeneráló sejtek, ez indított el az őssejt kutatásban. Például azt, hogy őssejtből lehet porcot pótolni, azt a világon először vetettem föl. A genetikai determinizmust lassan 10 éve vétóztam meg, vagyis, hogy a genetika ad egy alapot, de nem határozza meg a sorsunkat, mert azt megannyi környezeti tényező befolyásolja. Ez ma már bekerült a tankönyvekbe is. Én nagyon hiszek az intuícióban, aminek persze van egy nagyon komoly szakmai háttere. Ezt a hasi sebészetnél tanultam meg, mert már a beteg testtartásáról volt egy blickdiagnózis, amit a műszeres vizsgálatok többnyire csak igazoltak. Ezt a plasztikai sebészetbe is behoztam.
Már az első pillanatban látom, hogy mire van szüksége a hozzám fordulónak. Látom, hogy mit tudunk csinálni és mi lesz az eredménye. De én ezt nem erőszakolom, ne nekem feleljen meg, a páciens elvárásaival találkozzon az, amit én látok, tudok. Közel negyvenezer műtéttel a hátam mögött, 43 éves tapasztalattal tudom, hogy mi lesz bármilyen beavatkozás eredménye. De annak az érzésnek ott kell lennie, hogy a páciensemmel egy hullámhosszra tudunk kerülni. Ő megérti, amit én látok, én megérzem, hogy ő mit szeretne”.
