Bemutatkozás
A határainkat, korlátainkat nem veszíthetjük el!
Dr. Karvász Tamás főorvos 1991-ben sebészként, 1996-ban gasztroenterlógusként, 1998-ban pedig plasztikai sebészként szakvizsgázott. Ezután a Szövetség Utcai Kórház Plasztikai Sebészeti osztályán dolgozott adjunktusként majd főorvosként. Magánorvosi tevékenységet 1993 óta folytatja előbb sebészként, később plasztikai sebészként az ország első magánplasztikai cégének, a Kontúr Klinika tagjaként és tulajdonosaként. 2005 óta kizárólag magánorvosként praktizál. Szakmai felkészültséget hazai és nemzetközi konferenciákon és tanulmányutakon szerezte Franciaországban, Olaszországban, USA-ban, Ausztráliában. Több módszer hazai bevezetése fűződik a nevéhez, többek között a Smartlipo lézeres zsírbontás, Silhouette Lift szálbehúzásos arcemelés, Plexr plazma kezelés és 2015-ben Európában az első mikrochipes emlőimplantátum beültetése. Specialitások az emlőműtétek,az orr-, arcplasztika, feltöltések, botulinum toxin.
„Az emberi test mindig borzasztóan érdekelt, de gyermekként rettegtem az orvosoktól. De az az érdeklődés, amit az anatómia kiváltott bennem, felülírta ezt. Mert ugye akkor már ez együtt jár a gyógyítással, és faramuci módon annak is a manuális része izgatott a legjobban. Amikor én végeztem, nem volt orvoshiány, nagyon nem volt könnyű bárhová is bekerülni, főleg egy sebésznek. Vácon kezdtem a pályámat a baleseti sebészeten, majd a Korányi Kórházból kaptam egy ajánlatot, átmentem. Itt dr. Wágner Pál kedvenc tanítómesterem vett a szárnyai alá, aki akkor már plasztikai sebészettel foglalkozott, de az akkori sebész főnökömtől, dr. Bodnár Andrástól is nagyon sok támogatást kaptam. Az egészségügy rengeteg változáson ment át, osztályösszevonások, állandó volt a mozgás és a bizonytalanság. Igyekeztem itthon és külföldön is mindent megtanulni, barátságok szövődtek, mindig minden új eljárást megosztottunk egymással, de 2005-ben úgy döntöttem: a magánellátásban sokkal jobban tudom a betegeimet szolgálni, a tudásomat hasznosítani. Ennek eredményét pedig nap mint nap látom. Nekem mindig nagyon-nagyon fontos a szakmai alázat, a határok tisztelete, ami ma már sokszor nagyon háttérbe szorul.
Tudni kell mindig, hol vannak saját tudásunk és tárgyi lehetőségeink határai, ameddig bizonyos feladatokat a páciens biztonságát respektálva fel tudunk vállalni. Nem érthetünk egyformán jól minden műtéti típushoz, nem mindenre alkalmasak az eszközeink, a műtőnk, és még sorolhatnám. Sajnos látom, hogy a szakmai és emberi hiúság ezt sokszor felülírja. Én mindig meghallgatom az elképzeléseket, a vágyakat és felmérem, hogy ebből mi az, ami az előbb említett határok között megvalósítható. Ha már kockázatosabb a beavatkozás, mint amennyit nyerhet belőle a páciensem, ezt megmondom és én biztosan nem is vállalom. Mert a határainkat, korlátainkat nem veszíthetjük el. Van, hogy egészen durva téves elképzelésekkel találkozom a páciens részéről, ilyenkor igyekszem szakmai érvekkel meggyőzni, felhívom a figyelmet a veszélyekre és a realitásokra. Amennyiben kialakul az egyetértés, csak akkor vállalom a feladatot. A világ ma nagyon az extrémitások és az ikonok másolása felé ment el, divathullámok vannak, sokan ezt akarják követni, nem pedig a saját különlegességüket hangsúlyozni, magukból a legjobbat kihozni. Józannak kell maradni! Ez a kulcsa minden beavatkozásnak”.
