Dr. Varga Zsombor
Dr. Varga Zsombor

Dr. Varga Zsombor

Plasztikai sebész
5.0/5
5.0

Időpontfoglalás konzultációra

Konzultációs díj: 15.000 Ft

Áttekintés

1975. december 9-én születtem Nagyváradon. Iskoláimat a nagyváradi Ady Endre Liceum-ban végeztem. 1994 és 2000 között a Marosvásárhelyi Orvos-, és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatója voltam, majd egy évet dolgoztam a Nagyváradi Megyei Kórház Sebészeti Osztályán. 2001-ben kezdtem sebész rezidensként dolgozni a Károlyi Sándor Kórházban. 2004-től szakorvosjelöltként a budai MÁV Kórház Mellkassebészeti Osztályán tevékenykedtem, majd a kórház bezárását követően a Szent János Kórház Sebészeti Osztályán készültem fel a szakvizsgámra. Időközben lehetőségem nyílt tanulni a Szent Rókus Kórház Sebészetén is, az I-es számú Gyermekklinika sebészetén is, illetve a Központi MÁV Kórház sebészetén is. 2008-ban sikeresen megszereztem Általános Sebészeti szakvizsgámat, majd a Szent Imre Kórház Sebészeti Osztályán folytattam orvosi tevékenységemet.

2004-ben ismerkedtem meg a plasztikai sebészet világával, dr. Traub Alfréd segítségével. Ezt követően igyekeztem a plasztikai sebészeti szemléletet alkalmazni a munkám során. 2010-ben felvételt nyertem a plasztikai sebészeti képzésbe, melyet a Szent Imre Kórházban, illetve a Szent István Kórházban folytattam. 2013-ban szakvizsgáztam, majd 2014-től az osztály profilvezető helyettesi szerepkörét láttam el. 2016-ban adjunktussá neveztek ki.

Az esztétikai orvoslásban legkedvesebb területem az édesanyák szépségének visszaadása: mell, has, arc.

Rendelési helyek

Dr Varg Zsombor rendelési hely
Art Medic
1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 107.
+36304036085
Dr Varga Zsombor rendelési hely
Mammut Egészségközpont
1024 Budapest, Lövőház utca 2-6.
+36304036085

Előtte-utána fotók

Orvos: Dr. Varga Zsombor

Értékelések

Sajnálom, hogy nem korábban végeztettem el. Nőtt az önbizalmam, nőiesebben érzem magam.

5 gyermek születése igénybe vették a melleim, szinte eltűnt a saját állomány, egy üres “tejes zacskó” látványt mutatott. Már évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy szeretnék, de most lett rá lehetőségem. Hónapokig keresgéltem, nézelődtem, olvasgattam magáról az implantátumról, az orvosok, kórházak, klinikák véleménye is szempont volt, előtte-utána képek, árak, rugalmasság… Elég sok mindent figyelembe véve döntöttem a doktor úr mellett. Konzultáció időpontot 2 héten belül kaptam, ahol a doktor úr nagyon szimpatikus lett. A klinika igényes, barátságos, meleg hangulatú. (Art Medic klinika). Minden kérdésemre választ kaptam, türelmesen hallgatta az orvos a miérteket, amikre készségesen kaptam választ, az implant előny/hátrány elmagyarázás után hamar eldőlt milyen és mekkora, hova lesz behelyezve. Természetes hatást kértem. Meg is beszéltük az időpontot ami 2 hétre a konzultációhoz képest volt, hogy minden orvosi vizsgálatot meg tudjak csináltatni. A műtét napján mindenki “barátként” viselkedett. Nagyon figyeltek rám, a műtét előtt mindenről kaptam felvilágosítást, mi fog történni, mennyi idő lesz kb, milyen lesz ha felkelek. Minden pontosan úgy volt, ahogy tájékoztatva lettem. Azóta is tartom a doktor úrral és asszisztensével a kapcsolatot, bármilyen kérdésem lenne. Végül 450cc, polytech, magas profilú implantátum lett beültetve az izom alá varrás nélkül. Szívből ajánlom mindenkinek aki tökéletesre vágyik. Én azt kaptam amit szerettem volna.

Orvos értkékelése:

5/5

Dr. Varga Zsombor

Időpontfoglalás konzultációra