Ezért nem lett tökéletes a szemhéjplasztikám - egy páciens története I. rész

Történetem témája és tartalma eredeti, valóságos tényeken alapszik. A szereplők nevét szándékosan hagyom ki, jómagam is szeretnék anonimitásba burkolózni. Történetem résztvevőinek titulusát megtartom és a valósághoz hűen, hiteles formában kezelem. Tapasztalataimat és utólagos álláspontomat azért osztom meg, és fogalmazom meg nyilvánosan, hogy több sorstársamnak, hölgytársaimnak segíthessek dönteni saját belső és külső esztétikai igényeivel kapcsolatban.

Hovatovább azért is ragaszkodnék az inkognitóban való maradáshoz, mert maga a műtétet végrehajtó plasztikai sebész saját nézete szerint is hasonlóképpen vélekedik. Vagyis állítása szerint jobban kedveli, ha kliense marad „titkosan”, mintha mi sem történt volna előtte-utána a páciens kinézetével.

Annyit elárulhatok, hogy a mostani nem az első plasztikai műtétem volt. 2003-ban már átestem egy orrplasztikai beavatkozáson. Azt is azért kezdeményeztem, mert zavart a krumpli formájú orrom. Kilógott az összhatásból, az összképből, amit az arcomnak, a kifejezésemnek egyébként szerintem tükröznie kellett volna. Túlságosan dominált és felhívta a figyelmet az arcom egy szabálytalan részletére.

A szabálytalansággal nincs gond, sőt az életben nagyon sokszor remek érdem és még előnyt is jelenthet, mert nem egységesít, nem uniformizál, egyéni jellemzőinkkel kitűnhetünk a tömegből, egyszeri összetételű, megismételhetetlen emberré válunk.

Voltaképpen a rendhagyó vonások tipizálnak és adnak jellegzetes karaktert arcunknak. Az orrom formája markáns tényezője volt a fejemnek és jelentős mértékben befolyásolta a figurámat,- ezzel kicsit bohócosan bohókás kifejezést öltve,- három generáción keresztül, anyai ágon öröklődő jegyet viseltem, mégis nagyon zavart az attribútumom. Olyanannyira, hogy a látásomat is gátolta, mert ha lefelé néztem, az orrom krumpli formájú porcos része belelógott a perspektívikus látómezőmbe. Ettől azt éreztem, hogy sokat bandzsítok. Így rászántam magam az orrom formájának megváltoztatására.

Nem sokat válogattam a sebészek között.

Anyukám látott a televízióban egy szimpatikus sebészt, akinél a riport alatt még ki is emelték, hogy orrban ő van a legjobban otthon, így felkerestük a magánpraxisában és kértem konzultációs időpontot. Ezt a történetet nem szeretném hosszúra nyújtani, hiszen most a szemhéjplasztika a téma. Csak a konklúzióról annyit szeretnék megemlíteni, hogy a műtét megtörtént, altatásban végezték, fájdalmat a műtétet követően sem éreztem és a mai napig hálás vagyok, mert soha senki nem vette észre, hogy bármi változás történt volna az arcomon, pláne nem az orromon, még úgy sem, hogy nekem tényleg tipikus krumpli orrom volt.

A természetes aszimmetriáját az arcomnak és az orrom leendő formájának is megtartotta az orvos. Művészetet hajtott végre. Az új formája az orromnak pedig az évek alatt az enyém lett, teljesen az enyémmé vált. Mintha így születtem volna.

Azért tartottam fontosnak elmesélni ezt, mert ez alatt a műtét alatt még fiatal voltam, arcom és bőröm ruganyos. Formai problémám volt az orrommal és hogy bizonyos nézőpontból eltakarta a megfelelő és egészséges látószögemet. De nem az öregség, a megereszkedett bőr, vagy a fiatalítás kedvéért adtam a fejem a műtétre. Akkor még.

Az orrom húsosabb fajtája mellett az arcom és a szemhéjam is nem a száraz, inkább a vizesebb típusba sorolható. Az évek során, ahogy öregedtem, a bőröm is veszített vízháztartásából, még akkor is, ha fiatalos kisugárzásom van és az átlaghoz képest, büszkén mondhatom, egész jól is tartom magam, de a kor előrehaladtával, másokhoz hasonlóan, én is nehezen veszem fel a versenyt.

Elmúltam 45 éves. Legelőször a felső szemhéjam megereszkedésén volt látványosan érzékelhető a változás, a feszesség kezdődő meglazulása.

Ez pár évvel ezelőtt kezdett el zavarni, főleg a fényképekről visszatekintve láttam magamat és konstatáltam, hogy a tekintetem kezdi elveszíteni a tisztaságát, mert ráfittyed a szemhéjam a szememre. Jó pár éve tervezgetem, hogy a felső szemhéj plasztikáztatását is nyélbe ütöm és korrigáltatom a zavaró tényezőt.

Eleinte csak érintőlegesen jártam utána, hogy kihez menjek, kinél csináltassam meg. Első ötlettől vezérelve visszamentem ahhoz az orvoshoz, aki az orromat is megműtötte. Ő annyira elriasztott az általa elképzelt beavatkozási módszer felvázolásával, hogy attól a megvalósítási technikától megijedve nem vágtam bele az ajánlatába. Szerinte ugyanis nekem a homlokom volt megereszkedve és nem a felsőszemhéjam, miszerint hajtőnél kellett volna bemetszéseket végezni és az egész homlokrészt egészben felhúzni. Ez körülbelül 3-5 hónapnyi rehabilitációt igényelt volna, jelentős fertőzésveszéllyel, ha napi szinten nem kezeli akkurátusan a hegeket az ember. Azt is állította, hogy csak a felső szemhéj lelógó részének kimetszésével én nem leszek megelégedve.

Ez a mai napig, most már a műtétet követően is, de fel-felmerül bennem, a mi lett volna, ha mégis ezt az utat választom…talán csodálkozó tekintetem lenne, vagy végül belement volna, hogy „csak” kimetssze a lelógó bőrfelesleget és elégedett lennék az eredménnyel? Ezt már nem fogom megtudni, de lehet, hogy jobb is így.

Végül most decemberben az vitt rá hirtelen a szemhéjplasztikára, hogy estefelé már elég hamar elfáradtak a szemeim, valamint nagyon sokszor felhúztam a homlokomat és úgy tartottam nyitva a figyelmemet, mert csak így tudtam „ébren maradni”. Családtagjaim már többször rám szóltak, hogy ne ráncoljam annyit, a homlokomat. Csak felső szemhéjplasztikában gondolkoztam, az alsót nem szerettem volna megbolygatni. Ezt határozottan eldöntöttem, még ha az orvos rá is akart volna beszélni…

Azzal kezdtem az orvos után kutatást, hogy ismerőseim körében körbekérdeztem, hogy kit ajánlanak, kihez forduljak ezzel a problémámmal. Láttam személyes referenciát is, tőle is elkértem az orvosa elérhetőségét. Valaki szemészhez irányított inkább és abban az eljárásmódban hitt. Riogattak, hogy míg egy szemész a szem egészséges nedvességét is figyelembe veszi a műtét kifutását tekintve, addig egy plasztikai sebész túlságosan kivághatja a bőrt és akár félévig sem tudja rendesen becsukni az ember a szemét. A fény majd beereszkedik az éjszakai alvás során a szemhéj résen, mert nem zárul és nem illeszkedik megfelelően. Volt olyan is, aki sajátos, homlok megereszkedett szemhéjam miatt egyetlen szemészhez irányított, akinél megfelelő kezekben lehetek. Mentem bőrgyógyászati klinikára, ahol bőrfiatalító eljárásokat alkalmaznak. Botor módon még abban is bíztam, hátha sebészeti beavatkozás és vágás nélkül van esélyem egy kis szemhéj megemelésre. Ott azt tanácsolták, hogy többet áldoznék anyagilag egyenként és alkalmanként ezekre a kezelésekre és pár hónap múlva úgysem lennék elégedett, mert a bőr feleslegem látványos, előbb-utóbb nem kerülhetem el az elfáradt bőrrész eltávolítását. Sokszor nem tudtam eldönteni, ki, mire játszik. Belső márkára, vagy saját nexusra. Ki, kit, miért ajánl. És ki, milyen technikát miért dicsér, vagy részesít előnyben.

Sok helyre végül azért nem jutottam el, mert amikorra az első konzultációs időpontot ajánlották volna, addigra én már rég túl szerettem volna lenni az egész procedúrán.

Az egyik ilyen váróteremben, ahol épp a soromat vártam az orvoshoz való bejutásra, egy magazinban megpillantottam egy hírdetést, egy szolgáltatást kínált, egy hölgy hirdette magát, hogy a plasztikázatatás terén bármiben segítséget, tanácsot tud nyújtani, elirányít, kérdésekre válaszokat ad. Még aznap felhívtam. Hamar tudtunk időpontot egyeztetni, találkoztunk. Két plasztikai sebészt ajánlott. Egy hölgyet és egy urat. Mindkettőjük kezei alól kikerült páciens műtéti eredményéről láthattam referencia képet. A férfit választottam. Nagyon természetesnek hatott az általa végzett műtét végeredménye, alig érzékelhető és nagyon halványan tettenérhető különbséggel. Szebb és üdébb kisugárzású lett a hölgy, aki visszamosolygott a képről. A tanácsadó hölggyel abban maradtunk, hogy megkapom a sebész elérhetőségét és kereshetem. Közben én elmentem egy szemészhez is, aki felajánlotta, hogy pár napon belül meg tudná csinálni a műtétet. Eldöntöttem, hogy belevetem magam, épp szabaddá is tudtam volna tenni magamat a munkahelyemen, az előre beígért kb. kéthetes gyógyulási folyamatig, de hirtelen jött a kormányrendelet, hogy szigorítások és korlátozások lépnek életbe a pandémia miatt. Ezért törölték a szemésznél végzendő műtétem időpontját. Közben kiderült, hogy csak az állami műtétek végzését szankcionálják, a magánkórházak továbbra is végezhetnek műtéteket.

Én pedig arra gondoltam, hogy felkeresem azt az orvost és kérek hozzá bejutást, akinek a munkáját az esztétikai tanácsadónál tapasztalhattam. Ez meg is történt.

Elég hamar kaptam konzultációs időpontot. A konzultáció díja 20.000 Ft volt, amit később nem számítottak bele a műtétbe. Máshol ezt felajánlották, ha azt az orvost választom, akinél a konzultációs díjat kifizettem és ugyanannál végeztetem el a műtétet is, levonják a végösszegből. Itt ez nem történt meg.

Az orvos végtelenül szimpatikus benyomást keltette, türelmes volt és megnyerően határozottnak tűnt. Nem kérdezte, hogyan találtam rá. Én meg nem mondtam. Hagytam, hadd történjenek velem a dolgok. Kikérdeztem a műtéti körülményekről, a rehabilitációról, a műtétet követő kötelező, vagy ajánlott tevékenységekről, vagy azok mellőzéséről. Megkérdeztem, hogy a járvány ellenére végeznek-e műtéteket. Mondta, hogy igen, csak egy negatív PCR tesztet kell produkálni a műtét előtt, de kérésre ennek a lebonylítását is intézik, külön fizetség fejében. Beleegyeztem, kértem ezt a lehetőséget. Az orvos mondta, hogy az asszisztense telefonálni fog nekem, hogy megbeszéljük a műtéti körülményeket és az időpontot is leegyeztessük. Még aznap délután felhívtak és kértem, hogy nagyon szeretném, ha még abban az évben, vagyis decemberben megtörténhetne a műtét.

Fontos volt számomra, hogy elég időt adhassak magamnak arra, hogy legalább két hétre el tudjak vonulni és ne kelljen túl sűrűn közösségbe mennem. Karácsony előtt ez tökéletes időszaknak ígérkezett. Végül december közepén megtörtént a műtét.

Kidrukkoltam, hogy ne menstruáljak. Azt például meg sem kérdeztem, hogy olyankor mi a helyzet, de szerencsére épp nem kellett ezzel foglakoznom. Többen javasolták, hogy mellőzzem az E-vitamin szedését, vagy arckrém formában való alkalmazását a műtét előtti napokban. A C- vitamin szedésének csökkentését is javasolták. Én ezt nem fogadtam meg, mert a járvány második hulláma akkortájt hágott a tetőfokára. Jobban tartottam attól, mint, hogy a műtét alatt mennyire vérzékeny a szervezetem. A műtét reggelén, bár azt mondták nem kell éhgyomorra mennem, én nem bírtam enni, úgyhogy éhgyomorra mentem. Folyadékot ittam, de közvetlenül a műtét előtt már azt sem engedélyezték. A berajzolás az orvosi szobában történt. Ott odaadtam a fennmaradó összeget, amit a műtétért kért az orvos. (Előleget utalnom kellett, még a műtét előtt minimum egy héttel be kellett érkeznie, hogy le tudják foglalni a helyemet a műtőbe.) Valamint egyeztettük a műtét megtörténtét követő, körülbelül egy hétre rá esedékes varratszedés pontos időpontját is.

Sokszor gondolok vissza a berajzolás momentumára, hogy vajon ezen múlik-e minden. Az orvos még viccelt is, hogy ezen áll vagy bukik a dolog és ez a legrizikósabb része a műtétnek. Nevettem, de visszagondolva, lehet, hogy valóban sok függ a precízen végrehajtott berajzolástól. Megnézhettem a tükörben a kész befilcezett ívet. Nem tudom, hogy ilyenkor szabad-e szólni, hogy itt miért nagyobb a berajzolás íve, mint a másik szememen. Vagy, hogy a prekoncepcióimat és a kétségeimet mikor és hogyan vázolhatom fel, amit én látok a tükörben kék filccel a szemhéjamon, és ami majd végül lesz, vajon ugyanazt a jövőbeni képet vetíti-e elém a jelenlegi látvány?

Nem mertem kekeckedni, megkérdőjelezni az orvos szakmaiságát, a helyes döntését és a számára arányosnak tűnő berajzolást. Titkon abban reménykedtem és bíztam, hogy jó pár évnyi tapasztalattal rendelkezik, csak tisztában van azzal, hogy mit csinál, ő már lelki szemei előtt reálisan látja a teljes végeredményt. Én sem szeretem, ha belekotnyeleskednek, vagy kontárkodnak a munkámba.

Viszont tudom magamról, hogy rettenetesen tüchtig és aprólékos szemmel viseltetek majdnem minden iránt magam körül. A teljes tökéletességre törekszem. Néha őrjítő ez a természetjegyem. Általában próbálok fejlődni, de ebben a témában, mivel a tekintetemről és a szememről van szó, nem ismerek tréfát. Megpróbáltam udvariasan rákérdezni, hogy ugye nem lesz ferde és túl eltérő a két szemem közötti végeredmény, ugyanis a rajzolás alapján valami ilyesmit tapasztaltam a tükörbe pillantva. De mivel minden arc aszimmetrikus, ezt is be tudtam ennek a ténynek és mélyen örültem is, hogy az arc természetes hatására törekszik az orvos és remélhetőleg nem fog leugrani az arcomról a majdani végeredmény.

Folytatás

A történet folytatását itt olvashatod: Ezért nem lett tökéletes a szemhéjplasztikám - egy páciens története II. rész