Blog plasztikaesztétika

Az elsőszámú független döntéstámogató portál a szépészeti beavatkozások piacán.

Te hol tartasz az 5 lépésben? Mutasd

Ahol a tudomány és a szépség egyesül

Ahol a tudomány és a szépség egyesül

Dr. Seffer István mondhatjuk: megszállott. Több, mint negyven éves pályafutása mindig az újításról, a kutatásról szólt, a világ egyetlen találmánya sem kerülte el a figyelmét, amit nemcsak a szépségben, de a gyógyításban is kamatoztatni akart. Ma is ebben a szellemben keresi, kombinálja minden páciensére a legtökéletesebb megoldást. Most többek között egy tavaly Koreában kidolgozott eljárást épített szépítő munkájába, de tárházában ott vannak azok a több évtizede bevált készítmények is, amelyek szerinte a mai napig hasznosak lehetnek a legtökéletesebb eredményhez.

Neve szinte egybeforrt az őssejt-kutatással, több mint 250 tudományos publikáció, előadás, könyv szerzője, társszerzője, megannyi új műtéti eljárás, minimál invazív- és hegmentes technológia kidolgozása fűződik nevéhez, egy gyógyulást optimalizáló jelmolekula-rendszert, amellyel ha inkubálja a sebet, az egyharmad idő alatt, szinte nyomtalanul gyógyul. De ma is a leginnovatívabb cégekkel van napi kapcsolatban, folyamatosan figyeli az orvostudomány folyását, hogy minden olyan fejlesztést, új megoldást, vagy eljárást azonnal a saját pácienseinél is alkalmazhassa. Mármint azokat, amelyek őt magát is meggyőzték. Mert nemcsak valamennyi szakmai közleményt, tudományos hátteret felkutat, de mindent magán is kipróbál. 

„Ma a szépülni vágyó nagyon nincs könnyű helyzetben, mert elárasztották a piacot a csodát ígérő pénzéhes vállalkozások különböző elképesztő akciókkal megvezetve a pácienseket.

2009-ig országos szakfelügyelőként dolgoztam, felügyelet alatt állt ez a terület, azóta sajnos nagyon elüzletiesedett, ami felett nincs szakmai kontroll. Pedig csodát lehet tenni, de azt csak tudományosan megalapozott, személyre szabott kezeléssel és az ehhez szükséges orvosi felkészültséggel. Mindenkinek van megoldás, de azt komoly tapasztalattal és tudással kell kiválasztani. Ma bárki megvesz egy eszközt, vagy valamilyen készítményt és minden elővégzettség nélkül alkalmazza, megdöbbentő, de ma már van, hogy hölgyek egymás száját töltik fel mondjuk szilikonnal. Miközben egyébként ezt az anyagot az orvos esztétikában már a 2002-es isztambuli Esztétikai Világkongresszuson betiltották. A szilikon filléres anyag, hatalmas üzlet, megéri az orvosoknak, hiszen a bio töltőanyagok tizedébe kerül, sokáig ottmarad, csakhogy nagyon sok bajt csinál, hiszen a szervezet nem tudja feldolgozni. Nyilvánvalóan nem véletlenül tiltották be, úgyhogy én mindenkinek mondom, hogy senki ne engedjen szilikont tölteni az arcába, ajkába, mert nem bomlik le, így azt csak késsel tudom kivenni. Ha valamit túltöltünk hialuronsav-alapú töltőanyaggal, akkor van olyan steril enzim, amelyet beadok, és gyönyörűen visszaalakítja. Minden beavatkozást csakis akkor kellene végezni, ha megvan az ellenszere is. Ma a világ egyértelműen a természetes eljárások, anyagok alkalmazásának irányába megy, illetve a test bármely területét érintő beavatkozásnál is afelé, legyen az feltöltés, vagy zsírbontás, hogy a megmaradt sejteket tápláljuk”- mondja Seffer István.

„10-15 éve szinte mindent operáltunk. Ma már vannak elképesztő zsírbontó módszerek, amelyekkel szike nélkül is nagyon látványos eredményeket tudunk elérni, vagy arcba húzható szálak, amelyekkel meg lehet emelni az arcot, a megereszkedett bőrt.

És vannak olyan, különféle töménységű, tartós, bio töltőanyagaink, amelyekkel feszesíteni, és formát változtatni is lehet. Ezek a testünkkel azonos alkotóelemek, 1,5-2, vagy akár 3 év után lebomlanak, és utánuk lehet tölteni.

A fémszálnak semmi keresnivalója nincs az arcban, akkor sem, ha akár aranyból készült, hiszen eredetileg sincs fém az arcunkban. Ma már vannak tudományos vizsgálatokkal igazolt, kettős hatású szálak, amelyek azonnali „lift-hatásúak”, és olyan anyagot bocsátanak ki, amely bizonyítottan elindítják a kollagén-termelést. Tökéletesen látszik a különbség, a pórusok szűkülnek, a bőr finomabb, hidratáltabb, ragyogóbb és feszesebb lesz.

A bioliftekről egyébként elsők között tartottam előadást nemzetközi konferencián, pedig még a fogalom sem volt ismert szakmán belül sem. Az én módszeremmel esszenciális anyagokat adtunk be, bovin eredetű placenta-kivonatot, vagyis antigenitásától megfosztott, borjúból kinyert anyagot, ami egy nagyszerű német készítmény, és csodálatos eredményeket értünk el vele. Most a járvány idején egyébként azok a hölgyek, akiknél alkalmaztuk, nem betegedtek meg, mert nagyon komoly immunstimuláló hatása van ezeknek az anyagoknak”- sorolja saját tapasztalatait Seffer doktor, aki most két egészen új eljárást talált és épített is be azonnal repertoárjába.

„A zsírbontásban használatos phosphatidylcholine készítmények mellé a környező sejtek minőségét, életképességét javító anyagokat kevernek a gyártó cégek, mint például a karnitin, vitaminok és újabban TGF-Béta nevezetű sejt tápláló és vissza fiatalító hatású bio aktív fehérje molekulákat. Így többes hatású készítményeket tudunk alkalmazni, ami a zsírbontás mellet fantasztikus, jó minőségű, fiatal bőrfelszínt is biztosít. A legújabb generációs skin-buster és biolift hatású injekciós készítmény, amit az arc-, nyak - és dekoltázs bőrének visszafiatalítására használunk /a legrégebbi szakirodalmi közlések is csak egy évesek!/, a hyaluronsav mellé komponáltak Polycaprolactone mikro-gyöngyöket. Aki szép, jó turgorú, pozsgás bőrt szeretne, jó szívvel lehet ajánlani ezt a készítményt! “- mondja a szakember.

Kapcsolódó: Trendek, fejlődések a plasztikai iparágban - interjú Dr. Seffer Istvánnal