A karantén miatt nézünk ki öregebbnek? - Plasztika Esztétika

A karantén miatt nézünk ki öregebbnek?

Öregedés, ránctalanítás, fiatalítás, arcbőr

Néztél már a tükörbe olyan hosszan és elmerülve – tudod amikor elveszel az időben ahogy a kéretlen változásokat szemléled? Ha úgy érzed, hogy 2020 okolható a felgyorsult öregedésedért, akkor nem vagy egyedül! A stressz kihat az egészségünkre és a külsőnkre is.

Az utóbbi időben megjelenő szépségipari cikkek bőrgyógyászati és táplálkozástudományi szempontokból is részletezik, hogy  ez az év milyen hatással  lehetett a bőrünk állapotára.

Itt következik néhány tanulság ezekből, illetve pár lépés, amit megtehetünk.

A stressz többféle módon is hatással van a testre

Egyre több az online találkozó, egyre több feladatot virtuálisan végzünk, ez pedig egyre több időt és alkalmat jelent, hogy a lencsén keresztül magunkat lássuk. A külsőnket vizsgálva, a saját arcunkra koncentrálva talán olyan hibákat fedeztünk fel, amiket korábban sosem, és ettől úgy tűnhet hirtelen elkezdtünk öregedni.

Emellett viszont meg kell említeni, hogy a karantén általi öregedés nem csak benyomás kérdése. A vírushelyzetből adódó stressz többféle módon is kihat a bőr állapotára.

Kapcsolódó: Segítek megtalálni a legjobb kezelést megereszkedett, megnyúlt bőrödnek

Az  egész arctónus leereszkedik

Gondolj csak bele: ha egész nap senkivel nem találkozol, milyen az arckifejezésed?

Többet ráncoljuk a szemöldökünket, kevesebbet mosolygunk, és olyan érzéseket élünk meg hosszasan, amiket korábban soha. A boldogtalan arckifejezések pedig megerősíthetik azokat a  ráncokat, amik korábban nem voltak annyira láthatóak.

A magas cukor, szénhidrát és alkohol tartalmú étrend felgyorsítja a bőr öregedését

Az arckifejezések nem az egyetlen amiben hajlamosak vagyunk elcsúszni… vannak, akiknél az étkezési szokások is megváltoznak. Több a kényelmi szempontból választott étel, ami sokszor a “rágcsát” és a gyorsételeket jelenti. Sajnos ezt már több kutatás igazolta, hogy a cukros és a feldolgozott élelmiszerek hozzájárulnak az öregedés látható jeleinek kialakulásához, és az egészségre is hatással vannak.

Ott van még a megemelkedett alkoholfogyasztás. Egy 2019-ben publikált kutatás igazolta az összefüggést az alkoholfogyasztás és a látható öregedés között, ami a statisztika szerint nagyban hozzájárul a táskás szem, az elvékonyodó arc, és az arcon megjelenő eresedés kialakulásához.

Ugyanebben a kutatásban azt mondják:

A nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás ( hetente legalább 8 “egységnyi” ital) esetén néhány jellegzetes vonás jelentősen hat az arc látszólag öregebb megjelenésére.

A kutatás az alkohol testre gyakorolt különböző hatásait elemezte, beleértve a vitamin veszteséget, a szövetek roncsolódását és a kollagéntermelő képesség romlását.

Kapcsolódó: Azonnali, tartós megoldás a feszes arcbőrért. Mindezt kockázatmentesen!

Kevesebbet mozgunk

A konditermek bezárásával kizökkentünk a megszokásból, és az otthoni munka elvette a természetes fényen töltött mozgásunk nagy részét is. A mozgás pedig segíti a keringést, hozzájárul a hosszú távú egészséghez és formában is tart.

Nem követjük a szokásos szépségápolási rutint

Ha otthon maradsz, talán nem csinálod végig a szokásos kezeléseid, mint az arc és hajápolás.

Lehet, hogy több ősz hajszálat veszel észre mint általában, pedig szakértők szerint akár büszkén is hordhatod (most divatos)… A bőröd azonban a segítségedért kiált.

Olvass tovább néhány tippért.

Az jó hír az, hogy a testünk ellenálló

Hozd ki a legtöbbet a 2020 év végi visszatekintésből. A legjobb módja, hogy hozzáférj a tested természetes ellenállóképességéhez az, ha egy komplex gyógyászati és öregedésgátló rutint követsz, ami ötvözi a spa kezeléseket, az otthoni bőrápolást és az egészséges életmódot.

Kapcsolódó: Bőrterápia a 21. század orvostudományának technológiájával

A gyógyászati spa kezelések nagy lökést adhatnak a bőrápoló rutinodnak

A lézeres kezelések, öregedésgátló hámlasztások, vagy egyéb bőrterápiák sokat segíthetnek ha száraz bőrrel, kipattogzással, vagy az öregedés jeleivel küzdesz.

Szeretnél a szemeid környékére koncentrálni a maszk-barát szépségápolás jegyében?

A botox injekciók használhatók a homlokráncok eltüntetésére, vagy akár a szemöldök finom megemelésére is.

Ha műtéti homlokemelést vagy szemhéjemelést fontolgatsz az arckifejezésed frissítésére, akkor a beavatkozások között tájékozódhatsz részletesebben.

Tudtad? A töltőanyagok javítják a bőr szerkezetét! A hialuronsav alapú töltőanyag az injekció beadása után aktívan regenerálja a kollagént, ami hosszú távú javuláshoz vezet a bőr felépítésében. Járj rendszeresen a kezelésekre a hosszú távon látható eredményekért!

Bármi is legyen az aggodalmad és a célod, azt javasoljuk, hogy ütemezz be egy kis “énidőt”. A bőr ápolása pozitív dominó hatást gyakorolhat az étrendre, a testmozgásra és az általános boldogságra. Ez tökéletes módja annak, hogy a kihívást jelentő időkben elkezd beiktatni az egészséges változásokat.

Ha valami még hiányzik a számodra megfelelő beavatkozás kiválasztásához és a megújuláshoz, akkor weboldalunkon megtalálod az oda vezető lépéseket.

További és bővebb információkért böngéssz a beavatkozások között, és válaszd ki az orvosodat!

Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebookon és Instagramon további tartalmakért!