Mit gondolnak a nők a műmellekről?

Ma már sokkal elfogadottabb, ha valaki plasztikai sebész segítségét veszi igénybe annak érdekében, hogy külseje szebb, formásabb vagy fiatalosabb legyen. Persze azért még akadnak olyan hölgyek, akik elutasítják az efféle beavatkozásokat, és a természetességre esküsznek. Vajon mi a helyzet a műmellekkel? Öt különböző korú hölgyet kérdeztünk meg arról, mi a véleményük a mellimplantátumokról.

Kinga, 25

Tavaly nyáron kezdtem el dolgozni a plasztika világában. Azelőtt idegen volt számomra ez a miliő, bár nem is nagyon foglalkoztam vele. Nem is ítéltem el ugyan, de – ahogy szerintem a legtöbb nőnek – a „plasztika” szóról nekem is a túltöltött ajkú és a hatalmas műmellű nők jutottak eszembe.

Mivel ennél mélyebbre sosem ástam a témában, a tudásom meg is állt ezen a szinten.Sosem értettem, miért kell úgy kinézni az életben, mint egy Photoshoppolt kép.

Most, hogy már több mint egy éve dolgozom a plasztika területén, gyökeresen megváltozott a véleményem. Belelátok ugyanis abba, hogy ki miért dönt a műtét mellett. Ma már úgy érzem, egy ilyen beavatkozásra vállalkozni teljesen elfogadható olyasvalaki részéről, akinek olyan kicsi a melle, hogy egyszerűen nem tud nőként tekinteni magára. Sokan persze nem állnak meg ezen a szinten, egyre több testrészüket műttetik meg, és átesnek a ló túloldalára. Esetükben az az egy valós testi probléma többet is generál. Ezt már nem gondolom jónak. Az viszont teljesen rendben van, hogy ha zavar valakit a túl kicsi melle, megműtteti. Csak ne kosárlabdaméretűre! A mai technikának köszönhetően egy jó plasztikai műtétet nem is lehet észrevenni a páciensen. Máig nem tetszik azonban, amikor azonnal felismerhető, hogy valaki plasztikai beavatkozáson esett át.

Rajtam is van súlyfelesleg, mégsem mentem el soha zsírleszívásra, hisz tudom, hogy megfelelő életmóddal, testmozgással, táplálkozással megszabadulhatnék a zsírpárnáktól.

Amíg tudom magamról azt, hogy nem tettem meg mindent a változásért, addig nem vállalkozom ilyen beavatkozásra. Teljesen más eset azonban egy kicsi mell, amin más úton képtelenség változtatni.

Melinda, 41

Nem ítélem el a mellplasztikát, ha azt valaki a jóízlés keretein belül végezteti el. Ha valakinek egy ilyen beavatkozás segít abban, hogy nőiesebbnek érezze magát, mert nem áldotta meg a természet nagy mellekkel, és ez frusztrálja, miért is ne tehetne ellene? Miért ne használná ki azt a tengernyi lehetőséget, ami a mai korban adott? Van személyes érintettségem is a témában. Egy egészen közeli hozzátartozómnak nem fejlődött ki az egyik melle, így hatalmas volt az eltérés a két melle között. Az egyikbe implantátumot tetetett 18 éves kora körül. Számára a beavatkozás elengedhetetlen volt a normális élethez. De ha valaki túlzásba viszi, és nagyon mű és hivalkodó lesz a végeredmény, az nekem nőként nem szimpatikus.

És ez nem csak a plasztikára érvényes, az élet minden területére vonatkozóan ezt gondolom.

Természetes melleim vannak, de azt is tudom, hogy a jó melltartó kiválasztása is mekkora kihívás, hogy az egyben kényelmes is legyen, de szépre formálja a melleket is. Dobozszámra vannak drágábbnál drágább melltartóim, amik nem jók rám, téves vásárlás eredményei. Pedig márkaboltban vásárolok, szakszemélyzet segítségét kérem, és mégsem sikerül megtalálni azt a melltartót, ami kényelmes és tart is, és még esztétikus is. Tehát a mell kényes kérdés mindenki számára. Van olyan ismerősöm is, akinek van mellimplantátuma, de nagyon ízléses, és elegánsan, méltóságteljesen, nőiesen viseli. Azt hiszem, a lényeg éppen ebben rejlik!

Krisztina, 53

Átlagos nő vagyok, nem a celeb- vagy a művészvilágban dolgozom, így sosem volt igényem arra, hogy nagyobb melleim legyenek. Normális méretűre fejlődtek ki, 75B-s melltartót viseltem, amikor vékonyabb voltam, most 80-85C-et. Nyilván már nem olyanok, mint 20 éves koromban voltak, de azt hiszem, annak fényében, hogy egy gyereket szültem és szoptattam, nem kell szégyenkeznem. Melltartó segítségével esztétikusan tudom viselni a melleimet, így sosem gondoltam arra, hogy implantátumot helyeztessek be.

Nem szeretnék ilyen beavatkozást, de mindig azt mondom: soha ne mond, hogy soha! Nem tudhatjuk, mit hoz a holnap.

Alapvetően azt tartom jónak, ha képesek vagyunk a testünkkel békében megöregedni. De, természetesen, ha valakinek eleve nincsenek szép mellei, vagy rák miatt amputálni kell a melleit, az más kérdés. Az egyik osztálytársamnak már 14 évesen a köldökéig értek.

Jó lenne, ha a plasztikai sebészet által nyújtott lehetőségeket csak azok vennék igénybe, akiknek valóban szükségük van rá, akiknek szinte pszichózissá fajul a mellkérdés. Egy barátnőmnek sosem voltak nagy mellei. Miután megszült a két gyermekét, titokban megcsináltatta. Utána teljesen kivirult. Bár a családja kis mellekkel is elfogadta, az ő nőiessége akkor teljesedett ki, amikor szépek lettek a keblei. Jó dolognak tartom, hogy annak, aki ilyen problémákkal küzd, van lehetősége a változtatásra, és a technika is egyre fejletebb.

Nem tartom jónak viszont azt, aki még csak 20 éves, nem szült, gyönyörűek a mellei, és mégis kés alá fekszik, mert még tökéletesebbet akar. Ez teljesen értelmetlen. Főként, hogy minden egyes beavatkozás veszélyekkel jár. Beszélgettem már erről a kérdésről férfiakkal, és azt szűrtem le, hogy a legtöbbjük nem a műmellekre bukik. Legalábbis az a mi korosztályunkban nem. Úgy érzem, egy kicsit idegenkednek tőle. Lehet, hogy megnézik, de sokkal jobban igénylik a természetességet.

Blanka, 38

Valójában azt érzem, nincs igazán jogom véleményt formálni ebben a témában. Vagy ha véleményt mondhatok is, ítéletet semmiképp. Ugyanis szerencsére normális formájú és méretű mellekkel áldott meg az Ég, így ha minden más testrészemmel volt is, a melleimmel sosem voltak problémáim. Sőt, a mell az egyetlen olyan testrészünk, aminek előnyére válik, ha felcsusszan ránk pár plusz kiló.

Ennek fényében minden empátiát beleadva is csak távoli elképzelésem lehet arról, hogy legbelül mit érezhet az a nő, aki nap mint nap undorral vagy keserűen néz tükörbe a kicsi vagy formátlan mellei miatt.

Őket elítélni nem lenne fair. És pontosan tudom más testi problémám miatt, hogy ilyenkor semmit nem ér a „jaj, fogadd el magad így, ahogy vagy, jó vagy így” meg a „lényeg, hogy egészséges légy” jószándékú, de teljesen meddő biztatás. Azt vallom, ha valakin ez segít, és szebbé teszi a napjait, visszaadja az önbecsülését, akkor igenis éljen a lehetőséggel, és csináltassa meg! Ezzel ráadásul nem csak magán segít, hisz egy kiegyensúlyozott, önmagával harmóniában elő ember a környezete napjait is képes bearanyozni. Az ilyen nőkre jó ránézni, jó a közelükben lenni. Alapvetően mindenben a természetesség híve vagyok, de éppen emiatt képez kivételt a plasztika – ha az nem lépi át a normalitás határát. Ma már olyan a technika és olyan profi, tapasztalt orvosok állnak a nők rendelkezésére, hogy igenis lehet a természetesség keretein belül maradni.

Rózsa, 62

Egy percet sem gondolkodnék azon, hogy megcsináltassam a melleimet, ha kicsit fiatalabb lennék. Sok ismerősöm élt vele, és azt is tudom, hogy még az én koromban is akadnak olyan nők, akik egy új párkapcsolat vagy egyszerűen önmaguk miatt belevágnak.

Sosem voltak nagy melleim, mindig irigykedve néztem azokat a lányokat, akiken már kamaszkorban megakadt a fiú osztálytársak szeme.

Egészen 18 éves koromig reménykedtem abban, hogy nőnek még, aztán kénytelen voltam szembesülni a szomorú valósággal. Jó érzés volt persze, hogy akadtak fiúk, akiknek így is tetszettem. A férjem így ismert meg, így szeretett belém és így vett feleségül. Tehát biztosan nem ez a legfontosabb dolog az életben. Azt hiszem, ez az egész inkább nekem volt fontosabb, mint a férjemnek. Jót tett volna az önbecsülésemnek, ha megműttethettem volna magamat. Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kihat az, ha harmóniában élünk saját magunkkal. Az önbizalom szárnyakat ad. Erősebbnek, magabiztosabbnak érezhetjük magunkat. Ezért biztatok arra mindenkit, akit emiatt komplexusok gyötörnek, hogy egy percet se habozzon!