Milyen szempontokat kell figyelembe vennünk mellimplantátum választásakor?
Egy életünk, egy testünk van. Fontos, hogy jól döntsünk.
A kulcsmondat és aminek be kell égnie a fejünkbe, a fenti! Jól kell döntenünk, választanunk, amikor elhatározzuk, megműttetjük a mellünk, hisz egy testünk van. Jól kell választanunk intézményt, orvost és természetesen mellimplantátumot is. Igen! Tartozunk ennyivel magunknak, hogy körbejárjuk a témát, kiművelődnünk abból is, milyen típusok léteznek, melyik miért jó, vagy épp nem, nekünk! Fontos tudatosan teljes mértékben tájékozottnak lennünk helyes döntésünk érdekében.
A téma roppant szerteágazó, így elképesztően sokat lehet róla beszélni. Mai írásunkban azonban megpróbálunk egy szűkebb iránymutatást adni, ami már vezet bennünket, és ha még mélyebben belemerülnénk a témába - márpedig saját, jól felfogott érdekünkben bele kell - segítségül szolgál egy, az ezt a témát roppant alaposan körbejáró interjúnk is Bogáromi Lillával. De kezdjük az elején.
Mellműtétünk azon fázisában, ahol már kiválasztottuk az intézményt, a számunkra megfelelő orvost, eljön a pillanat, amikor további fontos dolgokról kell döntenünk.
Ez pedig nem más, mint a behelyezésre kerülő implantátum fajtája, formája, későbbiekben pedig mérete.
Természetesen mind ebben segítségünkre lesz kiválasztott orvosunk is, és ellát javaslatokkal, de mint említettük is, az irányítást saját kezünkben kell tartani egy bizonyos szintig, és tájékozódni, úgyhogy kezdjük is.
Mellimplantátum fajták
E tekintetben két csoportot különböztethetünk meg, a sóoldattal, valamint a szilikonnal töltött implantátumokat. De mi a különbség a kettő között a tartalmán túl?
A sóoldattal töltött implantátumok nagy előnye, hogy a nekünk tetsző méretre lehet tölteni mind műtét alatt, mind beavatkozás után, azzal azonban számolnunk kell, hogy megközelítőleg 15 év után - ami egyben az élettartam végét is jelenti - zsugorodás észlelhető majd, valamint tapintásra sem azt az érzetet kapjuk akkor, amit szívesen vennénk. A szilikonnal töltött implantátum ezzel szemben “mérettartó”, és - ami nagyon lényeges szempont: abszolút természetes hatású, természetes hatást kelt. Így talán e tekintetben választás nem bonyolult. Ha még azt is hozzátesszük, a prémium kategóriás szilikon implantátumok esetében nem ritka, hogy a gyártó akár egy életen át tartó garanciát is vállal, a kétségeink végképp elmúlnak. Lépjünk is tehát tovább a fajták után a formákra.
Formák…
Megkülönböztetünk e tematika mentén csepp- illetve kerek formájú implantátumokat. Ez utóbbi mellünk felső részének a volumenét növeli, míg a csepp alakú (anatómiai), természetes formáját adja vissza. A döntés rajtunk és ízlésünkön áll. Kérdés, kicsit polgárpukkasztó, vagy épp diszkrét megjelenést szeretnénk-e. Persze e tekintetben a felsorolás itt nem áll meg, hisz a méret itt igenis lényeg, és e témában is döntenünk kell.
A méret igenis lényeg
Mégpedig köbcentiben jelölve. És azt gondolhatnánk ennyi, ez az egy adat kell hozzá, pedig nem. Ezen a “számadaton” túl az implantátum méretét átmérője és vastagsága is meghatározza, sőt hogy tovább menjünk még felszíne, anyaga is döntő, de erről interjúnkban sok információt hallhatnak.
Ne ijedjünk meg azonban! Természetesen orvosunk, különböző szempontokat figyelembe véve, segítségünkre lesz döntésünk meghozatalában. Segíteni fog abban, hogy alacsony, közepes vagy magas profilú implantátumot válasszunk, függően életvitelünktől, mellkasunk méretétől, kívánalmainktól. Kosárméretünk is rendkívül jó kapaszkodó lesz - hisz vizuálisan az már ad egy támpontot mindenki fejében - például amikor köbcentit választunk. De ha ez mégsem menne, íme egy kis számadat.
Ha például B kosárról D kosárra váltanánk, akkor megközelítőleg egy 300-400 köbcentiméteres implantátum behelyezésére lesz szükségünk.
De természetesen ez még csupán csak egy adat. Melleink szélessége is meghatározó lesz az implantátum átmérője tekintetében, mert például egy átlagos 12 cm-es mell átmérőjéhez egy 11-11.5 cm szélességű implantátum illik.
Számtalan szegmens, számtalan szempont! Így van! De ne keseredjünk el. Ha már egyáltalán ezekkel az alap dolgokkal tisztában vagyunk, jóval előrébb járunk, mint sokan mások. Vegyük az időt és fáradtságot, a számunkra számtalan csatornán felkínált lehetőséget, és járjuk körbe a témát, történetesen azt, milyen mellimplantátumot válasszuk, hisz egy testünk, egy életünk van, azt pedig éljük jól!
Kiemelt kép: Freepik.com